Menü
     
Letöltések
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Itt jártatok
Indulás: 2006-12-10
     
Játék tesztek
Játék tesztek : Summon Night: Twin Age

Summon Night: Twin Age

AtisR  2008.07.23. 10:26

A Banpresto hosszant futó japán RPG sorozatának a kilencedik része, amire jellemző, hogy minden rész egyedülálló történetet dolgoz fel, így az előző részek ismerete nem szükséges. Az Altusnak hála már a harmadik rész óta a Twin Age sorozat Észak-Amerikában is megjelent, így most a legújabb részt már angol nyelven is élvezhetjük. Csupán megjegyzés képen említeném, hogy a játék végigjátszásához nem szükséges az angol nyelv komolyabb ismerete.

Történet:

A Twin Age-et története egy fiú és egy lány páros köré fonódik: Reiha egy emberi lány, aki képes teremtményeket idézni, és különböző varázslatokat végrehajtani.  Aldo, akit Reiha testvéreként kezel, egy Summon Beast aki Reiha által egy balesetben elvesztette a hatalma irányítását. A történet ez után az esemény után 7 évvel később kezdődik, amikor születésnapjukat szándékoznak megünnepelni, de megzavarja őket egy természetellenes esemény. A „testvérpár” úgy dönt, hogy elhalasztja a szertartást és megkeresik, megoldják a probléma forrását. A történet során saját múltukról is egyre többet tudnak majd meg.

  

Játékmenet:

Új játék kezdésekor lehetőségünk nyílik kiválasztani, hogy a „testvérpár” melyik tagját szeretnénk irányítani, de a játék során csapatban nyomulunk, és mindkét karaktert felváltva tudjuk irányítani, fejleszteni, ezért nem jelent semmilyen komolyabb eltérést.

 

A küldetések közötti időt a térképen töltjük, ahol lehetőségünk van meglátogatni a Shop-ot, vagy saját magunk tápolásával tölthetjük az időt. Itt érhető el a térkép menü ahol kiválaszthatjuk melyik szövetségesünkkel szeretnénk kalandozni, fejlesztgethetjük „testvérpárunk” tulajdonságait, kreálhatunk szörnysegédeket, és beszélgethetünk ha információ éhségünk lenne.

 

A küldetések abból állnak, hogy köztes párbeszéd után kapunk egy új térkép pontot, kiválasztjuk azt és már indulhat is a felderítés a főellenség után, hogy elpusztítsuk. Dolgunkat persze nehezíti, hogy az utunkba eső szörnyek igyekeznek meggátolni célunkban.

 

A történet előre menetelével szövetségeseket kapunk (összesen hatot), akik közül ha akarjuk megválaszthatjuk ki legyen az az egy aki velünk tart a csatába, és a csata után megkaphassa a megfelelő számú fejlődési pontot, és így képes legyen rangot lépni, új skill-t (tulajdonságot) használni. Mivel a játék sajnos nem túl hosszú, ajánlatos folyamatosan ugyanazt a szövetségest csatába vinni. Mindegyik karakter más jellemmel bír, ezért más tulajdonságokat is használ (pl: valaki gyógyít, míg más közelharcban jeleskedik).

 

A mesterséges intelligencia meglehetősen értelmes és általában jól állapítja meg, hogy mit csináljon adott helyzetben. Ezen felül lehetőségünk van a menüben korlátozni a tevékenységét.

 

A csatában meghalt karakterek kis idő múlva újra élednek, ilyenkor csak arra kell ügyelni, nehogy mindenki elhalálozzon, mert akkor a játéknak vége.

Az elhalálozás elkerülése végett a csata közben is könnyen előhívható Command palettába nem árt gyümölcsöket, és egyéb ínyencségeket pakolni amikkel tápolhatjuk karaktereink életenergiáit.

 

A harcrendszerről:

A játék maximálisan kihasználja az érintőképernyő adta lehetőségeket. Karaktereinkkel a Stylust használva közlekedhetünk, és támadhatjuk a szörnyeket.  Aldo a közelharcban jeleskedik, míg  Reiha inkább hátulról tápólja a többieket, vagy támadó varázslattal sújtja az ellent. A két karakter között a jobb felső sarokban található arc panel segítségével könnyen válthatunk, akár csata közben is. A küzdelmek során fejlődési pontokat (exp) kapnak, és szintet lépnek, így lehetőségük nyílik Skill-ek (tulajdonságok) megtanulására fejlesztésére, Skill pontjainkért cserébe. A megtanult a skill-eket a csata során a Command palettából könnyedén használhatjuk. Egyes tulajdonságok igen ötletesen kihasználják a Stylust, elsajátításuk a Help panelre tekintve pedig gyerekjáték. A tulajdonságok faszerkezetben épülnek fel így az „ág” alacsonyabb részén lévő tulajdonság szükséges a magasabb szintű elsajátításához. Ez aló csak a titkos tulajdonságok a kivételek amik akkor érhetők el, ha az oszlopukban lévő összes tulajdonságot fejlesztettük már. Magánvélemény, de ezek a tulajdonságok azon kívül, hogy csili-vili animációkkal vannak ellátva nem hasznosabbak mint többi tulajdonság, sőt a hosszú animációjuknak hála a pörgős csatajeleneteket igen keményen megnyújtják.

 

A Shop:

Vásárolni és eladni tárgyainkat a Shopban tudjuk. Valamint lehetőségünk van kalandozásunk során talált nyersanyagokból fegyvereket, ruházatot vagy élelmet némi pénz fejében előállítani.  Fegyvereinket talált tekercsekkel fejleszthetjük is, tulajdonságokat adhatunk nekik, ennek persze igen borsós az ára.

 

Grafika:

Szép 2D-s grafika jellemzi a játékot, nagyon összerakott világokban barangolhatunk. És a karakterek is kellően kidolgozottak. A menü stílusa is tökéletesen el lett találva. A varázslatok, támadások, mozdulatok kellőképpen szépek. Az se zavaró, hogy a szörnyek nagyobb változatai, csupán nagyított shape-k amitől pixelesek. Sőt kifejezetten jót tesz a 2d-s világnak az időnkénti gyors közelítés/távolítás. A párbeszédek is nagyon szépen lettek megoldva, változó mimikával rendelkeznek a karakterek, mondanivalójuktól függően.

  

Hangok:

A hangokról semmi különlegeset nem lehet elmondani. Vannak, de egy idő után már az ember észre sem veszi őket.

 

Összegzés:

Sajnos a játékidő nem mondható túl hosszúnak, kb. 20 óra játékkal végigvihető, és a kihívás is olyan minimális, hogy egyszer se kell egyik küldetést sem újrakezdeni. A főellenségek habár erősek és hosszas csata folyamán győzhetők csak le, nem jelentenek különösebb kihívást mivel ha Reiha-t gyógyításra optimalizáljuk, egyszerűen nem lehet legyőzni Aldo-t. Pozitívumként említeném, hogy a történet után, még lehetőségünk van új térképpontokat felderíteni. Valamint a mesterséges intelligencia mint már említettem jó. Az egész játék kezelése nagyon könnyen elsajátítható, és a csaták kifejezetten élvezetesek. Az ikonok alapján minden mélyebb angol tudás nélkül megérthető.

Videó a játékból:
 

 


Grafika: 10
Irányítás: 10
Hangok: 5
Hangulat: 9
Szavatosság: 7

Játszhatóság: 10
Kihívás: 3
Összességében: 87%

 

Kommentek:

     

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!