- Sztori? Egy teljesen történetorientált játék kivesézése az már nem fog sok mindent tartogatni számunkra. Unalomba fulladhat.
- Grafika? Ez sem. Maximum egy-két zöldfülű hardware-mániás konzolosnak lehet ez fontos. Mondjuk azért az is igaz, hogy egy minimális szint a 21. században azért legyen.
- Hang? Ez már közelít a dologhoz, mivel ez adja meg az atmoszféráját, ez teremt hangulatot.
- Irányítás? Rossz kezeléssel nem lehet jó játékot készíteni. De attól még, hogy a kezelés jó nem biztos, hogy kiemelkedő produktumot kapunk.

Hát, nem jutottam előbbre. Ekkor nekiálltam példákban gondolkodni. Prince of Persia, Prehistorik, vagy a Space Invaders: ezek egyike sem rendelkezett csinos grafikával, fülbemászó zenebonával vagy képernyőhöz szegező történettel.
Egy ilyen elmélyült állapotban döntöttem úgy hogy beszerzem hőn szeretett DS-emre a nyitócímek egyikét, a Yoshi Touch & Go-t. Féltem egy kicsit tőle, mivel a nyugati és a hazai sajtó egyaránt mellőzte az örömódákat. No de hát kockázat nélkül nincs cseresznye (ahogy a mondás is tartja).

Szóval. Kibontom a dobozt. Jól tele van pakolva mindenféle papírokkal meg egy 120 (!!) oldalas soknyelvű kézikönyvvel. (nemtom Ti hogy vagytok vele, de én rühellem, ha a tok üres, nincs tele zsúfolva mindenféle reklámmal meg maszlaggal :). Cartidge ki, gépbe be. Ami egyből szembetűnik a játéknál, az a teljesen infantilis zene. Valami nagyon beteg, nagyon gagyi, nagyon gyerekes. De épp ettől jó (Anyukám meg is kérdezte egyszer, hogy mi a fenét fütyürészek egész nap :)
A grafika tetszetős. Ugyanebben a gyerekes stílusban van elkészítve, mint a mujika.
Rákattintok a Score Attack-re, és már indul is a játék azzal, hogy a gólya a pelenkás baby Mario-t elejti. Az egyetlen szerencséje a mi kis - egyelőre - csupaszképű, piros sapkás hősünknek, hogy 3 lufi akadt a csomagjába, amely a jövendőbeli becsapódást hivatott megelőzni. Az égbolt azonban tele van csúnya lényekkel, amelyeket már a Mario sorozatokból ismerhetünk. Itt jövünk a képbe mi. Az lesz a feladatunk, hogy a Stylust használva kis felhősávokat rajzolgassunk a képernyőre, így navigálva a poronyot a pontokat gyüjtögetve. De mi van akkor, ha olyan "csúszdát" rajzoltunk, melynek az irány mondjuk nem jó? Semmi gáz! Egyszerűen csak fújjuk el a felhőket! Miközben zuhan a srác, a számláló 1000m-ről folyamatosan csökken. Elsőre sikerült is kemény 500 m-ig eljutnom, de nem adtam fel és sikeresen talajt is fogtam. Pontosabban fogtam volna, ha nem akad fenn Mario a fán, és nem durrannak ki a lufijai, aminek következtében épp egy Yoshinak a hátán landol. Pontokat azért kell gyűjtögetni zuhanás közben, mivel hátasunk színe és tulajdonságai az összegyűjtött érmék számával egyenesen arányosan változik.
Yoshi tud ugrani, tojásokat lőni (ezek maximális száma és a járási sebesség függ a színektől) és bekapkodni gyümölcsöket. Utóbbiakkal lehet feltölteni a tárakat: az alma 1, a banán 3, a dinnye 5, a szőlő 10, a sárgadinnye (ami zöld) pedig 20 tojást tölt újra.

Tehát mikor összeszedi a gyerkőcöt, akkor azonnal el is indul, és innentől kezdve a duót kell navigálnunk a veszélyektől hemzsegő úton, pontokat gyűjtögetve. A Score Attack módban minimum 300 pontot kell elérnünk ahhoz, hogy megnyíljon a Marathon mód. Ez nem kevés szóval kösse fel mindenki, amit fel lehet. A pálya végét elérve a be is fejeződik a játékmód. Hmm� Ennyi lenne? Nem. Megnyílt ezzel az előbb említett Marathon mód. Ebben a módban a pálya véletlen generált (tehát minden játék alkalmával más és más!) és nincs neki vége! 1000 méterenként Yoshink lepasszolja a csomagot egy haverjának, és azzal folytatjuk utunkat. 3000 méternél van az első rekordjelző zászló, ami ha ezt elérjük, átvándorol az aktuális Hi-score távolsághoz. A játék azonban nagyon nehéz, mivel ha egyszer valami hozzánk ér, akkor game over! Az érméket azért érdemes itt gyűjtögetni, mivel 100 pontonként Mario átváltozik Super Baby Mario-vá és végigmasíroz a képernyőn sérthetelenül! Szerencsére nem muszáj a levegőből kezdeni a kalandot, restart után lehetőség van ugyanis a gyaloglós részről startolni. Annyit még erről a módról, hogy a 3000 méter elérése kb. fél órát jelent. Egyik ismerősöm húga 11000 méternél jár...képzelhetitek.

A másik két játékmód a Time Attack és a Challenge. Előbbinél adott időre kell eljutnunk a pálya egy bizonyos szakaszához, ahol Luigi öcsénket kell megmenteni a repkedő gonosztól. Szegény Lajcsit 4 repülő Toady védi, akiket jól seggbe kel lőni.
Challenge módban szintén működik egy számláló, melyet úgy tudunk szinten tartani, hogy kilőjük az ellenfeleket. Kemény, embert próbáló feladat ez.
Van a játéknak egy aranyos kis multiplayer módja is! A lényeg hogy ki jut messzebbre és ki szerez több pontot! Tetszetős, hogy eközben borsot is tudunk törni a haverunk orra alá. Hehe.

Sokat játszottam már a Yoshival és közben ugyanazt éreztem, mint a régi klasszikusok esetében: az ÖNFELEDT játék élményét. Nem hiányzott a story, a hiper-szuper 3D-s grafika, a Dolby hangzás vagy a megnyitható extrák. Ez a játék nem akar mást, csak szórakoztatni és ezt annyira mesterien csinálja, hogy szerintem évek múlva is elő lehet venni. Van olyan haverom, aki szintén megőrül érte és van olyan is akinek feláll a szőr a hátán, ha meglátja! Én azt mondom, hogy próbáld ki! Pontosabban próbáljátok ki haverokkal és versenyezzetek egymással, ki a nagyobb ász, ki jut messzebb, mivel ez adja meg a Yoshi eszenciáját. Közben meg tegyük fel a kérdést magunknak: anno nem ezért költöttük a pénzt játéktermekbe? Nem ezért püföltük a gamékat? Dehogyisnem!

A játékteszt a GameCon weboldal engedélyével került publikálása. Köszönjük!